Filia Idősek Otthona

A Fília Alapítvány 1989-ben, a rendszerváltás idején alakult meg. Négy idős magánszemély és egy kisszövetkezet vezetése elhatározta, hogy – az akkoriban zömmel állami intézmények mellett – egy alapítványi működtetésű idősek otthonát hoz létre Békéscsabán.

Olyan intézményt szerettek volna létrehozni az alapítók, amely nem csak a nevében hordozza a szeretet szót („szeretetotthon”). A fília jelentése: felebaráti szeretet. Úgy gondolták, hogy nem csak beszélni kell a szeretetről, hanem azt meg kell valósítani. Az építkezés (sok-sok önkéntes munkával) még abban az évben be is fejeződött. Az idősek otthona 1990 januárban meg is kapta a működési engedélyt, 24 főre. Ma 50 idős embertársunkat tudjuk ellátni, javarészt két ágyas szobákban.

„A szeret művészet, melyet meg kell tanulnunk. Ez nem könnyű, de az egyedüli lehetőség arra, hogy ebben az egyre inkább elidegenedő világban az elkülönültséget, a magányt legyőzzük, leküzdjük.”                                                                 (Erich Fromm)